Utazom.com utazási iroda és magazin

Pannonrider

Pannonrider

Volt szerencsém belefutni a PannonRider 2 prototípusába a napokban. Bár erősen kuncsorogtam, a próbaút elmaradt, mert véletlenül kipukkasztottam az egyik gyerek lufiját. Tehát lövésem sincs, hogy megy, de így külsőre elég megdöbbentő. Miután ez egy kísérleti darab, itt-ott még látszanak a kézimunka nyomai, amik gondolom a sorozatgyártás megkezdésével eltűnnek. 2011 tavaszára várható a megjelenés, addig még sokat kell aludnom, és nagyon sokat kell spórolnom. "A PannonRider 2 projekt, hogy létrehozható egy alternatív, folytonosan megújuló energiával hajtott, a környezetből fosszilis energiát nem fogyasztó, és égéstermékkel nem szennyező ember és környezetbarát közlekedési eszköz, amely komfortja és biztonsága eléri egy személyautóét. Ezen felül ma még nem létezik olyan közforgalomban használható személyszállításra alkalmas jármű, melyet ne kellene rendszeresen feltölteni vagy valamilyen fosszilis energiahordozóval, vagy abból előállított elektromos árammal. Célunk, hogy ezt a fajta energiaforrás függőséget megszüntessük .

Ehhez magán a járművön szeretnénk elhelyezni olyan alternatív energiaforrásokat, melyek képesek fedezni a jármű üzemeléséhez szükséges energiaigényt , ezáltal a járműnek nem lesz szüksége töltőállomásokra. Az alternatív energiával hajtott hibrid hajtású, közúti személyszállító jármű alapparaméterei: Káros anyag emisszió:                    0 glkm Végsebesség:                                 50 km/h Hatótávolság:                                  70 km Tömeg:                                            30 kg Terhelhetőség:                                120 kg Kapaszkodóképesség:                    20% Élettartam:                                       min.10 év - Zéró emisszió a primer energia előállítástól a végső felhasználásig - Hálózat független alternatív energia előállítás és tárolás magán a járművön - Emberi és egyéb alternatív energia felhasználása a hajtásláncban - Környezetbarát, újrahasznosítható anyagok alkalmazása minden részegységben - Elektronikus energia és hajtás menedzsment - Ultrakönnyű, mégis biztonságos karosszéria, mely megvédi utasát minden külső behatástól - Ergonomikus utastér kialakítás - Futómű: elöl, hátul rugózott, csillapított, állítható kerékfelfüggesztés - Fékek: fékezési energia visszatápláló fékezés - Megfelel a kor környezetvédelmi, biztonsági és minőségi igényeinek - Tetszetős design - Alacsony átlépési magasság, könnyű beszállás mozgáskorlátozottak számára is -Gyors, biztonságos, egyszerű, akkumulátor feltöltés"

Utazás kereső

pl. Ciprus, Bécs, Balaton stb...
Indulás ideje:
Naptár
Út típusa:
  • Üdülés
  • Körutazás
  • Városlátogatás
  • Aktív túrák

Kérdésed, észrevételed van?
Írj nekünk!

Címkék:

Kulturális körutazás

» Salzburg és Salzkammerguti tóvidék - 3 nap
» Gasztro-hétvége Piemonte-ben - 3 nap
» Salzkammergut Tirollal fűszerezve - 5 nap
» Királyi városok körutazás **** - 8 nap
» Királyi városok Marokkóban *** körutazás - 8 nap
» Nagy kubai körutazás (Havanna-Trinidad-Varadero) - 12 nap
» Havanna és Cayo Coco körutazás - 10 nap
» Havanna és Cayo Largo körutazás - 10 nap
» Havanna és Cayo Santa Maria körutazás - 10 nap
» Havanna és Trinidad körutazás - 10 nap
» Havanna és Varadero körutazás - extra - 11 nap
» Körutazás Kubában - 10 nap
» Kubai körutazás: Havanna és Varadero - 9 nap
» Utazás Kuba: Havanna és Holguin - 10 nap
» Olasz Körutazás: Róma - Firenze - Velence - 7 nap
» Magas-Tátra, Krakkó, Dunajec-áttörés - 6 nap
» Provence festői tája és a Cote d'Azur - 6 nap
» Dalmát körutazás - 5 nap
» Drezda, Berlin, Potsdam - 5 nap
» Párizs, Versailles, Loire-völgye - 6 nap
» Skóciai barangolások - kastélyok, várak, klánok, felföldi romantika... - 8 nap
» Szardínia múltja és jelenje - 10 nap
» Székelyföldi barangolások - 6 nap
» Bajor kastélyok - 4 nap
» Karintia-Szlovénia - 4 nap
» Prága-Telc-Kutna Hora-Pozsony - 4 nap
» Utazás: Bosznia-Hercegovina kincsei - 4 nap
» Varázslatos Isztria - 4 nap
» Bécs és a Wachau vidéke. Lilienfeld, Mayerling, Baden… - 3 nap
» Svájc-Európa Gyémántja és Ausztria - 6nap
» Szicília, a Földközi-tenger királynője -
» Tavak, kastélyok és a Dolomitok - 6 nap
» Toszkána és Cinque Terre - 5 nap
» Cinque Terre Gazdagon és a legszebb toszkán városok - 7 nap
» Szlovénia - Az Alpok napos oldala - 6 nap
» London, Stonehenge, Oxford - csillagtúra Dél-Angliában - 7 nap
» Barangolás Toszkán tájakon - 6nap
» Nagy svájci körutazás - 8 nap
» Azerbajdzsán a Kaszpi-tenger kincses olaj-országa - 11 nap
» Alpesi tavak bűvöletében - 4 nap / 3 éj
» Nagy angliai körutazás - 12 nap
» Izraeli körút - 8 nap
» Körutazás Svájcban, az Alpok országában - 6 nap
» A Skót-Felföld kastélyai, Edinburgh, Loch Ness... - 6 nap
» Toszkána csodái és Elba szigete - 6 nap
» Észak-Olaszország, Dolomitok - 4 nap
» Körutazás Franciaországban - 8 nap
» Spanyolországi nagykörutazás - 11 nap
» A kolostorok és a rózsák földje... Bulgária & Isztambul - 10 nap
» Nápoly repülővel - 6 nap
» Barangolás Erdélyben - 7 nap
» Jordániai körút - 8 nap
» Svájc és az észak-olasz tóvidék - 7 nap
» Calabria és a Nap szigete Szicília - 10 nap
» Dánia-Norvégia körutazás (Göteborg - Oslo - Koppenhága) - 10 nap
» Látogatás Európa méltóságainál... - 8 nap
» Montenegró és Bosznia körutazás - 6 nap
» Déli végeken - a Vaskaputól Eszékig - 5 nap
» Grönland, a természet csodája - 9 nap
» Kárpátalja, Vereckei-hágó - 5 nap
» Kárpátaljai körút - 5 nap
» Nagy Skandináv körutazás - 12 nap
» Székelyföld legszebb tájain - 5 nap
» Cseh kastélyok és Prága körutazás - 4 nap
» Namíbia - a fotósok álma - 10 nap
» Erdélyi barangolások - 4 nap
» Hétvége Prágában, pilzeni sörözéssel - 3 nap
» Körutazás Angliában és Skóciában - 11 nap
» Mesés Andalúzia - 8 nap
» Körutazás Olaszországban: Itália gyöngyszemei - 9 nap
» Üdítő Ausztria - 5 nap
» Párizs-Loire menti kastélyok - 8 nap
» Romantikus Provence, kis svájci kitérővel - 6 nap
» Benelux körutazás - Sajt, tulipán, fapapucs - 7 nap / 6 éjszak
» Felfedező úton a Délvidéken - 4 nap
» Francia riviéra - 8 nap
» Ladakh, Körösi Csoma Sándor nyomában - 17 nap
» Firenze, a reneszánsz bölcsője - 4 nap
» Dél-franciaországi körút - 10 nap
» Szlovéniai barangolások - 3 nap
» A Hargita vadregényes tájain - 6 nap
» Izland és a norvég fjordok hajóút - Celebrity Cruises - 15 nap
» Körutazás Németországban: Romantika és világörökségek - 6 nap
» Moszkva és Szentpétervár körutazás - 8 nap
» Svédország - Dánia Körutazás ( Stockholm - Koppenhága) - 6 nap
» Hétvége Velencében - 3 nap
» Várak és kastélyok az egykori frank birodalomban - 8 nap
» Észak gyöngyszemei - 12 nap
» Írország, Európa zöld szigete... - 8
» Kárpátalja körutazás - 5 nap
» Franciacorta-Olasz körutazás - 4 nap
» Kirgizisztán a Tien-san nomádjainak földje - 14 nap
» O sole Mio... A Sorrentoi-félsziget gyöngyszemei - 7 nap
» Északi-fok túra, kalandok Lappföldön - 7 nap
» Skócia - Skye sziget - 7 nap
» Benelux országok és a Rajna-vidék - 8 nap
» Tiroli élmények - 4 nap
» A Bodeni-tótól a Fekete-erdőig - 8 nap
» Drezda, Berlin és a Szász Svájc - 5 nap / 4 éjszaka
» Világörökségek Csehországban - 6 nap
» A Baltikum fővárosai és Szentpétervár - 10 nap
» Dél-Csehországi várak, kastélyok - 3 nap
» Világörökségek nyomában Franciaországban - 11 nap
» Azori-szigeteki körutazás, tengerparti nyaralással - 8 nap
» Madeira - Az örök tavasz szigete - 8 nap
» Körutazás Norvégiában - 8 nap
» Körutazás a Baltikumban (Vilnius - Riga - Tallin) - 7 nap
» Nagy írországi körutazás - 11 nap
» Luxemburg-Brüsszel-Hollandia - 9 nap
» Nagy írországi körutazás, észak-írországi kitérővel - 11 nap
» Aktív nyaralás Korzikán: gyalogtúra és kirándulás - 10 nap
» Albánia, Montenegró, Bosznia-Hercegovina - 7 nap
» Körutazás Franciaországban: Párizs-Loire-Burgundia-Elzász - 9 nap
» Prága,Drezda,Berlin - 5 nap
» Utazás Norvégiába: Oslo és a norvég fjordok - 5 nap
» Baltikum körutazás: Szentpétervár-Helsinki - 12 nap
» Világörökségek Szlovákiában - 4 nap
» Garda-tó és Gardaland - 3 nap
» Kultúra és pihenés Hellász tájain - 8 nap
» Portugália körutazás - 8 nap
» Normandia és Bretagne - 9 nap
» San Marino - 4 nap
» Körutazás: Észak-Korea és Peking - 14 nap
» Körutazás Üzbegisztánban: A Selyemút városai - 11 nap
» USA - Nemzeti parkok nyomában - 21 nap
» Körutazás Görögországban - 9 nap
» Nyaralás: Szardínia és Korzika - 9 nap
» Albánia Körutazás - 7 nap
» Oktoberfest - Sörfesztivál Münchenben - 3 nap
» A Dél-Pireneusok és egy csipetnyi riviéra - 10 nap
» Körutazás Törökországban - 10nap
» Milánó és az alpesi tavak világa - 5 nap
» Kastélyok és Romantika - 4 nap
» USA - Nyugati Part - 10 nap
» Utazás Iránba - 14 + 6 nap
» Körutazás Nepálban - 11 nap
» Peru, az inkák öröksége - 12 nap
» Körutazás Jordániában - kirándulással Jeruzsálembe - 8 nap
» Thaiföld, Laosz, Kambodzsa - 15 napos utazás
» Nagy Maláj körutazás Szingapúrral, nyaralással Langkawi szigetén - 15 nap / 12 éj
» Vietnám, Kambodzsa és Laosz - 15 nap / 12 éj

Világjárás

» Kilimandzsáró hava: Túra angol nyelvű vezetéssel - 7 + 6 nap
» USA - Nemzeti parkok nyomában - 21 nap
» Utazás Iránba - 14 + 6 nap
» Körutazás Nepálban - 11 nap
» Thaiföld, Laosz, Kambodzsa - 15 napos utazás
» Kenya - Teleki Sámuel nyomában - 13 napos túra

Hétvége

» Duna menti kerékpártúra (Bécs - Pozsony) - 1 nap
» Kirándulás és túra a Hohe Wandon - 1 nap
» Kirándulás és túra Alsó-Ausztriában - 1 nap
» Vajasfok, vízitúra a titokfolyón - 2 nap
» Via ferrata túra kezdőknek a Hohe Wandon - 1 nap
» Vadvizi evezés Szlovéniában - 2 nap
» A Magas-Tátra legszebb tavai - 1 nap
» Rax-Alpok 2 napos gyalogtúra - 2 napos túra
» Schneeberg (2076 méter) - 1 nap
» Via ferrata: Rax-Alpok kezdőknek - 2 nap
» Bécsi-Alpok leglátványosabb túrái - 1 napos túra
» A Hochschwab csoport legszebb gyalogtúrái - 3 nap
» Balaton: Sajkod - kajakkal, bringával - 2 nap
» Vizitúra a Tisza-tavon -
» Medve-szurdok túra - 1 nap
» Windberg, út a hegyre - 1 nap
» Tarjánka-szurdok túra - 1 napos túra
» Hétvégi túra a Liptói-Havasokban - 3 napos túra
» A Tengerszem csúcs meghódítása (2499 méter) - 1 nap
» Tihany: levendulavirágzás a gejzírek földjén - 1 napos túra
» Dachstein - via ferrata hétvége - 3 nap
» Dachstein gyalogtúra - 3 nap
» Dachstein kerékpártúra - 3 napos túra
» Duna menti biciklitúra (Melk-Krems) - 1 nap
» Júliai-Alpok - a via ferráták paradicsoma - 3 nap
» Hochtor csúcstúra az Alpokban (2369 méter) - 2 napos túra
» Gyalogtúra Semmeringből a Stuhleck csúcsára - 1 nap
» Szlovénia festői tájain - 3 nap
» Ausztria rejtett kincsei - 1 nap
» Hochschwab csúcstúra (2277 méter) - 2 napos túra
» Aktív hétvége a Szlovák Paradicsomban és a Magas-Tátrában - 3 nap
» Gemenc, a szarvasok és a halászok birodalma - 2 nap
» Rax-Alpok gyalogtúra - 1 napos túra
» Szurdoktúra-hétvége a Szlovák Paradicsomban - 3 nap
» Alacsony-Tátra: Csúcstúra a Király-hegyre (1964 méter) - 1 napos túra
» Őszi kirándulás a Garda-tónál - 4 nap

Via ferrata

» Via ferrata túra kezdőknek a Hohe Wandon - 1 nap
» Via ferrata: Rax-Alpok kezdőknek - 2 nap
» Hochschwab csoport legizgalmasabb via ferrata útvonalai - 3 nap
» Via ferrata Ausztriában: Naturfreunde Klettersteig - 1 nap
» Dachstein - via ferrata hétvége - 3 nap
» Júliai-Alpok - a via ferráták paradicsoma - 3 nap
» Hochtor csúcstúra az Alpokban (2369 méter) - 2 napos túra
» Dolomitok sziklaalakzatai - 5 nap
» Francia - Alpok - 6 nap
» Marmolada csúcsmászás - 5 nap
» Via ferrata túra kezdőknek - 1 nap
» Rax-Alpok via ferrata: a Haid Steig - 1 napos haladó via ferrata túra

Kerékpár

» Toszkána kerékpártúra - 8 nap
» Duna menti kerékpártúra (Bécs - Pozsony) - 1 nap
» Szlovénia - kerékpártúra hosszúhétvége - 3 nap
» Duna menti kerékpártúra (Regensburg - Passau) - 4 nap
» Dachstein kerékpártúra - 3 napos túra
» Duna menti biciklitúra (Melk-Krems) - 1 nap
» Tour de France testközelből - 6 nap
» Duna menti biciklitúra (Passau-Bécs) - 5 nap
» Kerékpártúra Hollandiában - 5 nap
» Kerékpározás Skóciában - 8 napos utazás
» El Camino zarándokút két keréken biciklitúra - 14 nap

Tengerikajak

» Vajasfok, vízitúra a titokfolyón - 2 nap
» Murter - vízitúra Horvátországban - 4 nap + utazás
» Sugovica - Ferenc csatorna - 2 nap
» Balaton: Sajkod - kajakkal, bringával - 2 nap
» A Moldva túra - 4 nap
» Vizitúra a Tisza-tavon -
» Aktív nyaralás Korzikán: kajak és bakancs - 10 nap
» Uvac kanyon tengerikajakkal - 6 nap + utazás
» Montenegró: Skodra - Tó a határon - 7 nap + utazás
» Görögország: Thassos varázsa - 8 nap + utazás
» Szporádok, az Égei-tenger smaragdja - 8 nap + utazás
» Mazuri vízi kaland - 8 nap + utazás
» Gemenc, a szarvasok és a halászok birodalma - 2 nap
» Aktív nyaralás: Szardínia kajakkal és bakancsban - 9 nap

Hegymászás

» Schneeberg (2076 méter) - 1 nap
» Kilimandzsáró hava: Túra angol nyelvű vezetéssel - 7 + 6 nap
» Windberg, út a hegyre - 1 nap
» A Tengerszem csúcs meghódítása (2499 méter) - 1 nap
» Marokkó csúcsmászás, Toubkal (4167 méter) - 8 nap
» Hochtor csúcstúra az Alpokban (2369 méter) - 2 napos túra
» Marmolada csúcsmászás - 5 nap
» Mount Everest alaptábor - 19 nap (csak 10 szabasággal!)

Gyerekkel

» Kirándulás és túra a Hohe Wandon - 1 nap
» Kirándulás és túra Alsó-Ausztriában - 1 nap
» Párizs-Versailles-Disneyland - 6 nap
» A Magas-Tátra legszebb tavai - 1 nap
» Bécsi-Alpok leglátványosabb túrái - 1 napos túra
» Medve-szurdok túra - 1 nap
» Déli végeken - a Vaskaputól Eszékig - 5 nap
» Garda-tó és Gardaland - 3 nap
» Szlovénia festői tájain - 3 nap
» Ausztria rejtett kincsei - 1 nap
» Városnézés Krakkóban és túra a Lengyel-Tátrában - 3 nap

Gyalogtúra

» Kirándulás és túra a Hohe Wandon - 1 nap
» Kirándulás és túra Alsó-Ausztriában - 1 nap
» A Magas-Tátra legszebb tavai - 1 nap
» Rax-Alpok 2 napos gyalogtúra - 2 napos túra
» Schneeberg (2076 méter) - 1 nap
» Bécsi-Alpok leglátványosabb túrái - 1 napos túra
» A Hochschwab csoport legszebb gyalogtúrái - 3 nap
» Kilimandzsáró hava: Túra angol nyelvű vezetéssel - 7 + 6 nap
» Medve-szurdok túra - 1 nap
» Windberg, út a hegyre - 1 nap
» Tarjánka-szurdok túra - 1 napos túra
» Aktív nyaralás Korzikán: kajak és bakancs - 10 nap
» Hétvégi túra a Liptói-Havasokban - 3 napos túra
» A Tengerszem csúcs meghódítása (2499 méter) - 1 nap
» A Spartacus ösvény: túra a Visegrádi - hegységben - 1 napos túra
» Dachstein gyalogtúra - 3 nap
» A Mont Blanc, egy csipetnyi Provence és a Riviéra legszebb részei - 10 nap
» Marokkó csúcsmászás, Toubkal (4167 méter) - 8 nap
» Hochtor csúcstúra az Alpokban (2369 méter) - 2 napos túra
» Dolomitok gyalogtúrák - 5 nap
» Gyalogtúra Semmeringből a Stuhleck csúcsára - 1 nap
» Aktív nyaralás Korzikán: gyalogtúra és kirándulás - 10 nap
» Chamonix: a Mont Blanc fővárosa - 6 nap
» Dolomitok: túra a Marmolada környékén - 5 nap
» Szlovénia festői tájain - 3 nap
» Ausztria rejtett kincsei - 1 nap
» Hochschwab csúcstúra (2277 méter) - 2 napos túra
» Aktív hétvége a Szlovák Paradicsomban és a Magas-Tátrában - 3 nap
» Rax-Alpok gyalogtúra - 1 napos túra
» Aktív nyaralás: Szardínia kajakkal és bakancsban - 9 nap
» Városnézés Krakkóban és túra a Lengyel-Tátrában - 3 nap
» Szurdoktúra-hétvége a Szlovák Paradicsomban - 3 nap
» Alacsony-Tátra: Csúcstúra a Király-hegyre (1964 méter) - 1 napos túra
» Mount Everest alaptábor - 19 nap (csak 10 szabasággal!)
» Őszi kirándulás a Garda-tónál - 4 nap

Fotós túra

» Éjszakai fotós túra Budapesten - 1 nap

Kapcsolódó cikkek

» Rakdmegnyélen, avagy biciklisfutárok Budapesten
» ÉN ÉS A BICIKLIM kiállítás; Cycle Chic 2. Szülinapi Party és kiállítás
» Meztelen futár a zöld hídon
» Stringbike – egy hazai sikersztori
» Budapest a világ tizedik biciklibarát nagyvárosa
» Utcai biciklijavító állomás
» A világ legkirályabb Campingja
» Az ötödik Én és a Biciklim fotózás képei!
» Nagymosás a Csepelboltban
» Használt biciklivadászat a fővárosban
» Én és a Biciklim fotózás 4
» ÉN ÉS A BICIKLIM fotózás
» Három kerék, két gyerek
» Lányok a parketten- női bicikli
» Meztelen bringás felvonulás New Yorkban
» Nem madárfészek, olimpiai velodrom
» Bringával a föld alatt - Kalandok a Karavankákban
» A Duna menti kerékpárút- Bécs és Pozsony között
» Bringás hulladékszállítás
» Rakdmegnyélen, avagy biciklisfutárok Budapesten, 2. rész